Debrecen szellemi életének kimagasló csúcsa a felvilágosodás korszakára esik. A felvilágosodás és a reformkor azonban nem választható el éles határvonallal egymástól itt Debrecenben. Az európai felvilágosodás eszmei áramlatai hamar éreztették hatásukat a városban. A büszke, öntudatos, szabad polgárság az új eszméket a maga józan, megfontolt észjárásához idomította. A teológiai fogantatású kultúrára új réteg rakódott, a természetelvű racionalizmus. A magyar nyelv életrevalóságát már a reformáció irodalma is bizonyította. A felvilágosodás idején a magyar nyelv ügye túllépett a nyelvek közötti versengés stádiumán, és nemzeti üggyé vált. A nyelvújítási törekvések egyik fókusza is Debrecen lett.
Földi János, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és kortársaik a legkorszerűbb műveltséget kapták útravalóul a fénykorát élő Kollégium hírneves professzoraitól. Közülük ki kell emelni Maróthi Györgyöt (1715–1744) és Hatvani Istvánt.
Maróthi György matematikus, pedagógus, a magyar zeneelmélet úttörője Debrecenben született 1715-ben. 1732–1738 között a bázeli, zürichi, berni és groningeni egyetemen tanult. 1738- tól a debreceni kollégiumban tanított mennyiségtant, történelmet, latin irodalmat. Az egykorú iskolázás egyoldalú latin-filológiai művelődési irányával szemben az élő modern nyelvek (francia, német) tanítását kívánta. 1740-ben újjászervezte a főiskola énekkarát, az ún. debreceni kántust, nagy fontosságot tulajdonított a művészi ének tanításának. Ugyanebben az évben adta ki a Szenczi-Molnár-féle Psalteriumot, amelynek függeléke (A’ ‘Soltároknak a’ kóták szerént való éneklésének mesterségének rövid summája) az első magyar nyelvű zeneelméleti munka.
Hatvani István 1738-ban beiratkozott a debreceni kollégiumba, de a pestisjárvány miatt csak 1741-ben vált tógátus diákká. Kísérleti természettanra Szilágyi Sámuel tanította. 1746-ban Bázelben folytatta tanulmányait. Animadversiones theologicocriticae c. filozófiai doktori értekezését 1747. jún. 17-én nyújtotta be. 1746-ban az orvosi szakra is beiratkozott, s 1748-ban De aestimatione morborum ex facie c. értekezése alapján orvosdoktorrá avatták. 1747-ben meghívták Debrecenbe a matematika és fizika tanítására, ezért a két Bernoullinál Bázelben matematikát is hallgatott. 1748-ban Utrechten át Leidenbe ment. Tanulmányai folyamán meghívásokat kapott a heidelbergi, a magdeburgi és a leideni egy.-re. 1749-ben foglalta el a debreceni kollégium filozófiai és matematikai tanszékét A matematika haszna a tudományokban c. székfoglalójával. 1757-ben megírt önéletrajza szerint filozófiatörténetet, ontológiát, theologia naturalist, kozmológiát, physica generalist és specialist, kísérleti fizikát, botanikát, orvosi fiziológiát, földrajzot, hidrosztatikát, mechanikát, csillagászatot, erkölcstant és természetjogot tanított. Feltehetőleg elektrosztatikai kísérletei miatt, melyek a misztikától távol álltak, „ördöngös” híre kelt, s alakja köré legendák szövődtek.
A debreceni felvilágosodás eszmei forrásai Fénelon, Rousseau, Voltaire, Bayle és mások filozófiai és irodalmi munkássága itt is nagy visszhangra találtak. Több filozófiai munkát itt Debrecenben fordítottak magyarra a Kollégium tanárai. A nyomtatásban is megjelent fordítások hamar népszerűkké váltak.
A debreceni felvilágosodás irodalmi köre egy szegény származású orvos, Földi János (1755–1801) házában kezd gyülekezni. Földi 1781-ben fejezte be tanulmányait Debrecenben. Kora egyik legkülönb polihisztora volt. Ráday Gedeon segítségével lépett a nyilvánosság elé verseivel, 1788-tól rendszeresen levelezett Kazinczyval, folyóiratainak állandó munkatársa volt. 1791-ben került barátságba Csokonaival. Linné rendszertanát akarta a magyar állat- és növényvilágra alkalmazni, de munkája befejezésében korai halála megakadályozta. Verseinél, fordításainál jelentősebbek verstani, nyelvészeti munkái. Kifejtette, hogy a magyar nyelv minden versformára alkalmas, s az időmértékes verselés fölötte áll a rímes-ütemesnek. Később a leoninusokat ő is elutasította. Pályadíjnyertes nyelvtanának második része is rendszeres magyar verstan, melynek érdekessége, hogy az időmértékes sorfajokra magyar közmondásokat idéz. Jellegzetes alakja a magyar felvilágosodás korában a köznépből kiemelkedő sokoldalú értelmiséginek, aki tehetséggel s közhasznú áldozatvállalással szolgálta a hazai nyelv, irodalom és tudomány ügyét. Legjobb barátai, Csokonai, Fazekas és Diószegi műveikkel is adóztak a fiatalon eltávozott pályatárs emlékének. Csokonai meg akarta írni Földi életrajzát, de az özvegytől nem kapta meg mestere kéziratait, levelezését.

Szentjóbi Szabó László szintén a Kollégium neveltje volt. A Martinovics-összeesküvés leleplezésekor több társával együtt őt is Kufsteinbe vitték. A várbörtön egyik cellájában halt meg a huszonnyolc éves költő. Szenvedését és halálát a szomszéd cella lakója, Batsányi János örökítette meg.
1791-ben jelent meg - Ráday támogatásával - verseskönyve, mely ötvenhat verset, négy rövid prózai írást és egy pásztorjátékot tartalmaz (ezen kívül már csak további hét költeménye ismeretes). Ezzel egyszeriben népszerű, csaknem ünnepelt költő lett. Kompozíciós szándékot nemigen tudunk felfedezni a versek elrendezésében: sem műfaj, sem verselés, sem tematika szerint nem tagolódnak, nem képződik belőlük önálló jelentést hordozó szerkezet. A kötet leginkább az „elegyes versek” típusába illik, amely a kor egyik jellemző kötetszerkesztési elve volt: a szerző összeszedte és sorba rendezte költeményeit, amelyek együttesükben elsőrendűen a változatosság élményét kínálták. E változatosság Szentjóbi esetében a témákban lelhető fel: pásztori dal és alkalmi költemény, antik szerző művének átdolgozása és aktualizáló politikai versezet, szentenciózus epigramma és énekvers váltogatja egymást a kötetben. Az összbenyomás mégis az egységesség érzete. Ennek egyik fontos eleme a verselés: Szentjóbi két Horatius-átdolgozás kivételével csak az ütemhangsúlyos versnemet alkalmazta, annak is főleg 7-es, 8-as sorfajtáit, valamint a 12-eseket. A kor verstani vitáinak fényében e jellegzetességnek külön súlya van. Ugyanis éppen ekkor, a XVIII. század utolsó harmadában formálódott ki a magyar irodalom gazdag verselési rendszere, amely máig meghatározza költészetünket. Az ütemhangsúlyos vers korábbi szinte kizárólagos jelenléte után, megújításával párhuzamosan, ekkor kezdik felfedezni és meghonosítani az antik időmértékes versformákat, valamint a modern nyugat-európai időmértékes verselést.
A kötet egyneműségének fontos összetevője az énekvershagyomány és a korszerű dalköltői törekvések egybefonódó jelenléte. Szentjóbi meglehetős egyértelműséggel annak az énekköltészeti hagyománynak a folytatójaként indult, amelyet a felvilágosodás korában Amadé László és – főleg – Faludi Ferenc nevéhez köthetünk.
A 1792-ben megírja Mátyás király című szentimentális drámáját, jól érthető politikai célzattal: a nemesi önkényt fékező, polgárosító, népet védő, igazságos nemzeti uralkodót ünnepli a Habsburg-önkény kellős közepette. De minthogy a színjátékot I. Ferenc koronázásának alkalmából írta, a cenzúra hódolatnak vette az uralkodó iránt. Miután megjelent, Kelemen Lászlóék színháza bemutatta. És habár igazán nem jó dráma, némi értékét csak párbeszédeinek és monológjainak költőisége adja, mégis évtizedekig maradt közkedvelt műsordarab.

A felvilágosodás legnagyobb költője Csokonai Vitéz Mihályt 1773. november 17-én született Debrecenben. Anyja, Diószegi Sára egy „tanácsbeli ember” lánya volt. Apja, Csokonai József, a kirurguscéh mestere, Dunántúlról származott. Szívesen olvasott, nagyszerű érzékkel rajzolt, jó stílusban írt. Erről tanúskodik kéziratos naplója. A kedvező családi légkörben hamar megmutatkozott a gyermek Csokonai tehetsége. Kollégiumi tanárai többnyire felismerték képességeit, és különböző engedményekkel kedveztek a törékeny kisdiáknak.
A Kollégiumban Budai Ézsaiás, Budai Ferenc, Fodor Gerzson, Kovács József és mások tanították. Kovács József, a népszerű költő így vélekedett a „poéta klasszis” ifjú tehetségéről: „Csokonai Mihály kezem alá jött a poézis tanulására 1785. esztendőben március 17-én százhuszonötöd magával. Nekem volt hát első szerencsém az ő poézisre született nagy elméjét formálnom és kitakarnom az abban lappangó tüzet... A legelső verseiből mindjárt észrevettem azt a különös genie-t, melyet osztán egész esztendeig mindinkább becsültem és dicsértem. Az ő versei mindenkor könnyedén folyók és inkább természetiek, mint mesterségesek voltak.”

Csokonai 1794-ben a poétai osztály „közönséges tanítójává tevődött... „Az mindjárt különös volt benne, hogy ő az éjszaka nem aludván rendesen, csak az óra elütésekor, mikor már tanításra menni kellett, költetett fel ágyából, ahonnan többnyire minden előre való készülés nélkül, s félig borzasan jelent meg az oskolájában. Még különösebb az, hogy a Debrecen vidékin idegen peripatetica metódust hívta vissza a görög kertekből, és inkább mezőn, vagy legalább az oskolájában sétálva tanított... A tanítványaival való bánásmódja is egészen különbözött attól, mely ott szokásban volt. Egy 21 éves ifjú inkább barátainak hitte az ővele csaknem egyforma idejű ifjakat, mint tanítványainak. Együtt sétált, mulatott, játszott, és hogy semmit el ne titkoljanak, gyakran a tartózkodást nem ismerő barátságnak között együtt is pipázott azokkal, sőt, legalább amint vádolták, együtt is ivott. Bizonyos az, hogy egykor a borról lemondván egy igen elmés pompával és verssel Bacchust elbúcsúztatta és tanítványaival eltemette... Éppen ez a tanítványaival való barátságoskodás méze volt az, melyből készült az ő számára a méreg, hogy őtet megölje.” Domby Márton, Csokonai első életrajzírója még személyesen ismerte a költőt, így sok hiteles adatot őrzött meg az utókor számára.
1795-ben Csokonainak el kellett hagynia a Kollégiumot. Patakon joghallgató lesz, itt is hamar kitűnt képességeivel, még sincs maradása. Egyre erősebben munkált benne a vágy, hogy műveit kiadhassa. Pártfogókat keresve jutott el a pozsonyi országgyűlésre. Itt sikerült is megindítania a Diéta Magyar Múzsa füzeteinek kiadását.

Vándorlásai közben Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával, versei halhatatlan Lillájával. Ez a szerelem a csalódással együtt is hihetetlen érzelmi gazdagodást jelentett a költő számára. Az első magyar komikus eposznak, a Dorottyának valószínűleg köze van a csalódáshoz. A költő hirtelen feltörő nőellenessége mögött alighanem a keserű élmény húzódik meg. Csokonai ezzel a művével korának torz erkölcsi felfogását figurázza ki. 1804-ben jelent meg először a Dorottya.
Csokonai Vitéz Mihály 1800 nyarán tért vissza Debrecenbe. A következő évben egy felvidéki kirándulás kapcsán felkeresi a fogságból két hete szabadult Kazinczyt. Nem ekkor ismerkedtek meg, de ez a találkozás tovább fokozta Csokonai tiszteletét Kazinczy iránt. Rendszeres kapcsolatukat bizonyítja az a könyv is, amelyet Csokonai Kazinczytól kapott. A fontos esztétikai munkát Kazinczy Kufsteinben olvasta. A könyv bejegyzéseit a börtönrács rozsdájából készített tintával írta.
1802. június 11-e tragikus napja volt Debrecennek. Ezen a napon hatalmas tűzvész pusztított végig a városon. Leégett a Nagytemplom, a Kollégium és még kb. ezer ház, köztük a Csokonaié is. A tűzvészről Bessenyei György is versben emlékezett meg.
1804 tavaszán Csokonai felkérést kapott Nagyváradról, hogy írjon gyászverset Rhédey grófné temetésére. A felkérésnek lázas betegen tesz eleget a költő. Mégis elutazik Nagyváradra, sőt a temetésen maga szavalja el a hosszú verset. A lélek halhatatlansága, amely Halotti versek címen még Csokonai életében megjelent, az önkényes csonkítások, változtatások miatt nem sok örömet jelentett a beteg költőnek. A temetésen szerzett újabb megfázásból már nem tud kigyógyulni. Hiába a gondos ápolás, a barátok biztatása, 1805 január 28-án meghalt a harmincegy éves költő.
A Hatvan utcai temetőben ma ércpiramis áll Csokonai sírja fölött. A síremlék felállítását (1836) azonban hosszú és elmérgesedett vita előzte meg. Ezt a vitát Árkádia-pör néven emlegeti az irodalomtörténet. Kazinczy ugyanis Csokonai sírjára ezt a feliratot szánta: „Et in Arcadia ego”, azaz „Árkádiában éltem én is.” A vita tulajdonképpen az árkádia szó jelentése körül zajlott. Árkádia (görög pásztorvidék) a költészetben átvitt értelemben idillikus környezetet, egyszerű szépséget jelentett. Erről a jelentésről azonban a debreceniek (főleg Kis Imre) nem tudtak, és így a konkrét jelentés szerint értelmezte (marhalegelő), szándékos sértegetésnek fogták fel Kazinczy javaslatát. A vita, amely 1807-ig tartott, igen élesé vált. Kazinczy megragadta az alkalmat, hogy ezen a példán keresztül kipellengérezze a provincializmust. Ezzel együtt azonban elítélte a Fazekas Mihály nevével fémjelzett plebejus, demokratikus szemlélet és a népi hangvételű költészetet is.
Az Árkádia-per irodalmunk első folyóiratvitája volt. Hosszú időre megrontotta a viszonyt Kazinczy és Debrecen között. Ez a vita ugyanakkor országosan ismertté tette Csokonai nevét. Halála után egymást követték kötetei, versei népszerűsége egyre nőtt. Csokonai iskolatársai, barátai, tanítványai szívesen emlékeztek vissza a költővel kapcsolatos vidám élményeikre. A feltűnően tehetséges, különc viselkedésű poéta csakhamar legendák hősévé vált. A diákok később is a merev szabályokkal való szembeszegülés példáját tisztelték benne. Versei szóban és kéziratban is terjedtek, néha teljesen folklorizálódtak. Petőfin kívül nincs a magyar irodalomban még egy olyan költő, akit a nép annyira saját fiának tekintett volna, mint Csokonai Vitéz Mihályt. A későbbi korok költői közül többen is felismerték Csokonaiban a nagy elődöt.

Fazekas Mihály (1766–1828) debreceni polgári család fiaként a Kollégiumban nevelkedett. Hirtelen elhatározással katonának állt, majd tizennégy évi katonáskodás után főhadnagyként tér vissza a városba. Rokonai és barátai révén hamar bekapcsolódott a város szellemi életébe. Barátai köréhez tartozott Diószegi Sámuel, Domokos Lajos, Kis Imre, Nagy Gábor, Szentgyörgyi József és természetesen halálukig Földi János és Csokonai Vitéz Mihály. A két utóbbi, nagyon kedves barátnak állít emléket a Cs. et F. című dialógusában.
Földi János munkáját folytatják Diószegi Sámuellel, amikor a Magyar füvészkönyv megírására vállalkoztak. Fazekas Mihály növények iránti szeretetét jelzi az is, hogy kertjét valóságos füvészkertté varázsolja, virágait szinte megszemélyesíti és féltő gonddal ápolja (Az én kis kertem). Fazekas Mihály a Kollégium és a város vezetésében is részt vett. Tagja volt annak a bizottságnak is, amely a Nagytemplom újjáépítési terveit jóváhagyta. A Debreceni Kalendárium szerkesztéséből is részt vállalt. Utolsó irodalmi jellegű kézirata is a kalendáriummal kapcsolatos. Legismertebb és legmaradandóbb műve a Lúdas Matyi 1815-ben jelent meg először nyomtatásban. Ezt megelőzően már kéziratban is terjedt, és az első kiadásról is több kéziratos másolat készült. Azóta is a Lúdas Matyi a legsikeresebb magyar könyvek egyike.

A nyelvújítás a 18. század utolsó harmadától kezdve majdnem száz éven át foglalkoztatta a magyar értelmiséget, főként az írókat. Ebben a hosszú periódusban mégis az 1790-es évektől 1820-ig terjedő időszak volt a legintenzívebb harcok ideje. Jórészt a felvilágosodás hatására ebben az időben már mindenki számára világos volt, hogy a nemzeti öntudat ébren tartása, a magyar kultúra felvirágoztatása csak a nemzeti nyelv kiművelése útján érhető el, s hogy a korszerű irodalom és a modern tudományok rugalmas és közérthető nyelvet igényelnek. Bessenyei után az írók sora (Dugonics, Baróti Szabó, Csokonai, Kölcsey, Földi János, Fazekas Mihály, Diószegi Sámuel, Széchenyi, Kossuth, Szemere stb.) elméleti fejtegetésekkel és gyakorlati szóalkotásokkal járult hozzá a magyar nyelv „pallérozásához”. A nyelvújító mozgalom csakhamar az egész magyar nyelvterület közvéleményét foglalkoztatta. A harc egyik fő állomása a Mondolat megjelenése volt. Az erre írt Felelet... Kazinczyék, azaz a neológusok álláspontját képviselte.
Mindkét tábornak, az ortológusoknak és a neológusoknak is voltak túlkapásai, de a nyelvújítás egészében véve hasznára vált a magyar nyelvnek. A tájszavak legjava, néhány régi, feledésbe merült szó visszakerült az irodalmi nyelvbe, majd a köznyelvbe. Általánossá vált az addig alig használt szóösszetétel, és új eljárások jelentek meg a szóképzésben. A debreceniek közül leginkább Földi János tűnt ki grammatikai érzékével. Egy pályázatra megírta azt a magyar nyelvtant, amely ugyan a legmagasabb pályadíjban részesült, mégis torzítva és a szerző megnevezése nélkül részévé lehetett a konzervatív irányt képviselő ún. Debreceni grammatikának. Földi János eredeti munkájának kézirata csak 1909-ben került elő. Legfőbb értéke, hogy felismerte a beszélt nyelv változásainak hatását az irodalmi nyelvre.

A kollégiumi diákság magyar és latin nyelvű verseit főként kéziratos gyűjtemények őrizték meg. Ez a költészet fő vonásaiban Csokonai hatását mutatja. Tartalmilag különböző rétegek figyelhetők meg ezekben a versekben. Egyik csoportjuk a klerikális szemléletet támadja, a másik a feudalizmus ellen foglal állást. Jellemző a debreceni diákköltők felvilágosult tájszemlélete, a népies humor és a „rebellis” hangvétel. A legjobb versekben megjelenik a személyes ihletettség és élményszerűség.

debrecen.hu